Vonattal egy szigetre

Közel 1600 km-t autóztunk addig a vasútállomásig, ahol fel tudtunk szállni a szigetre induló szerelvényre. Vagyis nem felszálltunk, hanem autóval ráhajtottunk a rámpára, ami felvezetett az emeletes autószállító vagonra. Előttünk, mögöttünk szépen sorakoztak a kocsik, lakóautók, motorok, átlagos és átlag feletti luxusjárgányok.

Óránként indul vonat az észak-német Niebüll városából Syltre; vagy így vagy komppal lehet bejutni a szigetre. Ez elég jól szűri az idelátogató kirándulókat is, hiszen egy oda-vissza jegy 100 Euro.

Az első vasútvonalat a szigetre 1888-ban építették, igaz, akkor még csak személyszállításra használták. Ma már óránként 100 km-es sebességgel száguld a kocsikkal megrakott szerelvény át tengeren, keresztül a dűnék között. Sirályok, vizi madarak százai kísérnek bennünket, alattunk morajlik a tenger, szavakkal nem lehet visszaadni, amit látunk.

11 km hosszú töltés van a tengeren, 120 ezer tonna követ szállítottak ide a szárazföldről, hogy ezt felépítsék. Az első autókat 1932-ben hozták át Syltre, azóta évente csaknem félmillió kocsi jön ki-be a szigetre.

És hogy milyen érzés egy száguldó vonat tetején autóban ülni? Kicsit fura, zötykölődik, kileng, fotózni sem túl egyszerű, mert a lehúzott ablaknál attól félni, kitépi a kezemből a szél a gépet, videózni a zötyögés miatt nem is érdemes, elég vicces felvétel készült az útról.

A szigetet naplementekor látjuk meg, első pillanatra beleszerettem, elmondhatatlanul szép, nyugodt, nem csak a tengerpart, hanem a dűnék között megbúvó házak is.

Mindenhol bicikli és sétautak, mindenhol nyugalom, természetfeletti béke. Jó lehet itt élni. Még jobb lehet itt nyaralni. Talán dolgozni is jó lesz itt.

Igaz, a júliusi csúcshőmérséklet átlagosan csak 20-25 fok, de ez nem rettent el bennünket.

Szilva Sylten. A kaland elkezdődött.