A tiroli szezonális szobalánykodás után kipróbálom, milyen a
Zimmermadchenek élete a németeknél. Milyen az, amikor nem kollégium szerűen
épített, kamerákkal teletűzdelt Mitarbeiter Hausban élek, ami igaz, ami igaz, a
legújabb és legszebb bútorokkal, tévékkel volt felszerelve, de mégis börtönnek
éreztük.
Megnézem, mindenhol üvöltenek-e velem, csak azért mert
magyar vagyok, és van-e olyan ötcsillagos hotel, ahol nem találnak ki minden
nap új szabályokat.
Hogy miért éppen ide a világ végére keveredtem, az a
véletlen műve, hiszen pályáztam én sok száz másik helyre, de innét kaptunk
szerződést előzetesen emailben, ide nem kellett elutazni egynapos próbamanónak,
és a hely is gyönyörű Az meg, hogy 800 km-ről nem megyek haza fél évig vagy 1600-ról,
teljesen mindegy.
Szóval, Sylten lettem szobalány, egy ötcsillagos
szállodában, ahol a titoktartási szerződés miatt a konkrét munkáról sokat nem
is írhatok.
Előzetesen annyit, hogy itt az első napon elmondtak minden
szabályt, a munkafolyamatoktól a haj és fülbevaló viselésig. Aztán olyan
nyilatkozatot is aláírtunk, ami kimondja, hogy minden munkatárs egyenlő,
függetlenül a faji és nemzeti hovatartozástól, és ha valaki bármilyen szituban
minket a magyarságunk miatt szidna, azt fel kell jelenteni. Persze, nekünk is
el kell fogadni, hogy a világ minden részéről vannak kollégáink, és kész.
Persze, hiányoznak a lányok, akikkel együtt sírtam és
nevettem Tirolban, nem tudom, még, milyen a csapat, akikkel nap mint nap együtt
dolgozunk. Első blikkre kedvesnek tűnik mindenki, és még egyszer sem hallottam
üvöltést egyik szobából sem, hogy das ist brutallll.
A kilátások jók, már csak meg kell felelnünk az
elvárásoknank.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése