A legészakibb csücskön

Ellenbogen a sziget és egyben Németország legészakibb része. Átlátni Dániába, a vízben fókák úszkálnak, ami utal a hőmérsékletére. Persze, fókát fotózni nem egyszerű, amire előveszem a fényképezőt, addigra a víz alatt vannak újra.

Vagy egy keskeny, fizetős úton lehet eljutni a sylti Ellenbogenbe, vagy gyalog.

Autóval sokkal kevesebbet látni, ezért esett a választásunk egy kb. 2 órásra saccolt kirándulás mellett. Jóval több lett, a homokban, a szélben nem lehet úgy haladni, ahogy egy aszfaltos úton.

Itt jelezném, hogy a filmekben gyakran mutatott tengerparti homokban egymáshoz rohanó, könnyedén libbenő szereplők a képzelet szüleményei, a valóságban ugyanis vagy elsüllyedsz a száraz homokban, ami jó esetben forró a naptól, vagy cuppogsz a még hullámoktól nedves parti részen. Átmenet nincs, könnyed mozdulatsor sincs.

Ha pedig a szél is fúj, akkor néha úgy érezni, hogy minden lépéssel az életünkért küzdünk az örvénylő homokszemek között.

A víz is tartogatott meglepetéseket, míg hosszú percekig csak a bokámat nyaldosta egy-egy hullám, olyan váratlanul terített be derékig aztán, hogy mukkanni se volt erőm. Persze, hogy a feltűrt szárú farmer csurom víz lett, ráadásul a sótól és a ráragadó homokszemcséktől egyre nehezebb.

A dűnék mögött világítótornyok jelzik a hajósoknak az utat, ezek elég kicsikék ahhoz képest, mint amire számítottam. A dűnék között nyulak, birkák és persze kiránduló emberek.

Ez a félsziget a kytosok és szörfösök kedvelt helye, legalább 60 km/órás szellő lengedez errefelé. A nyugati oldalon fürödni sem lehet, annyira kiszámíthatatlan lehet a partszakasz.

A húsz fokot is jóval kevesebbnek érezni, simán polárpulcsiban és pufimellényben gyalogoltam, fejemen kapucnival. Ez az esőben is jól jött, mert a szél nem fújt ki minden felhőt a fejünk felől, jól bőrig is áztunk, nem volt hova beállni a zápor elől.

Ellenbogen ma magántulajdonban van, először az 1200-as években említik az oklevelek, a dán királyság része volt.

1923-tól természetvédelmi terület, hogy ez a legészakibb csücsök eredeti pompájában maradhasson az unokáink számára is. És valóban, a túrázók itt nem szemetelnek, nem borítják az árokba a maradékokat, csak a bárány és nyúlbogyók veszélyesek, amibe nem jó belelépni.

Ellenbogenben egymást váltja a tenger, a sivatag és a pompázó zöld legelők, a felhők összeérnek a kék vízzel, a homokszemcsék őrült táncot járnak, a fókák a vízből, a birkák pedig a vadrózsabokrok közül nézik értetlenül az embereket, mit is keresnek errefelé.

Én tudom a titkot. A nyugalmat keresik. Hogy csak a szél és a víz hangját hallják, hogy érezzék a porszemek erejét, hogy egy-egy lekerekített kavicsot zsebre rakva magukkal vigyék ezt a hangulatot.