A kikötői negyed

A listi kikötő a kisváros legforgalmasabb része, innét indul a komp Dániába, itt horgonyoznak a kirándulóhajók, és a parton éttermek, cukrászdák, ajándékboltok mellett egy majdnem igazi piac is van.

Mondjuk azt, hogy ez egy steril piac, a tipikus újgazdagoknak.
Sajnos nincsenek helyi halászok hajnalonta frissen fogott zsákmánnyal, csak Paul, a krabbenhalász jön kedden és pénteken a friss portékával.
A halárusok a sziget étteremhálózatához, a Gosch-hoz tartoznak, szabályszerűen, arculati elemek szerint megtervezve sorakoznak a lazacszeletek, makrélák, garnélák, languszták.

A piaci lángos és kürtöskalács helyett mini páholyszendvicsek vannak proseccoval, vagy füstölt halas szendvicsek. Na, ezek egy újabbbejegyzést érdemelnek a másik blogon.

A lusta turistáknák zacskózott tengeri homokot és kis kagylókat kínálnak, szinte arany áron, de meg is érdemli, aki 5 eurót ad 20 dkg homokért, amikor 50 méterrel odébb megtölthetne egy krumplis zsákot is, akár.

Lehet, hogy tengeri levegőt kellene palackozni, és azt árulni?

Mi hiányzik a piacról?

Hát, a zöldségek és gyümölcsök, ezek ugye nem nagyon szeretik a homokos talajt és a sós levegőt, nem láttam egy kertben se gyümölcsfákat, talán még diót sem.

Virágárusok sincsenek, se savanyúságot vagy lekvárt, mézet áruló nénikék.

Helyettük van gumicukor pavilon, faragott ajándékok, ékszerüzletek, ruha és könyves boltok.

Ha bevásárlás, akkor csak a szupermarketek maradnak egy másik városban.

A kikötői negyed csatangolásra, nézelődésre, esti futásra vagy padon üldögélős elmélázásra tökéletes.

Ház 2 millióért

Sylten 2 millióért lehet házat venni.
Egy bökkenő van csak, ez Euro és nem forint.

Egy átlagos házikót vagy lakást (kb. 70-80 m2) 2 millió Euro körül hirdetnek az ingatlanosok.

Na, igen, a világ egyik legdrágább négyzetméter árai vannak errefelé, és ez a bérleti díjakra is vonatkozik.

Nekünk viszonylag szerencsénk van, mert a Mitarbeiter Wohnungok kedvezőbbek az átlagos albérleteknél, de még így is jóval többet kell fizetni, mint Ausztriában.

A képeken látszik, hogy a luxusház mellé luxusautó parkol, nem is kérdés, hogy a legújabb márkák legjobb szériáival szaladgálnak az itteniek.

Sylt az elmúlt évek egyik legfelkapottabb szigete lett a német milliomosok között, ötcsillagos szállodák, fine dining éttermek nyílnak sorra a 98 négyzetkilométeres szigeten, a luxusmárkák minden kis faluban megjelentek üzletekkel, és az őslakosok mellé lassan beköltöznek a nyugalomra vágyó újgazdagok is.

Lehet, hogy csak pár hetet vagy hónapot töltenek itt a szigeten, de saját házuk van, tökéletesen berendezve, tökéletes környezetben.

Mivel a sziget nagy része, mintegy 40 %-a természetvédelmi terület, nem olyan túl sok a szabad hely, ez is indokolja a magas árakat, azon túl, hogy Sylt nem akar olcsó turistaközponttá válni.

Az állandó lakosok száma 20 ezer, de a 12 településen 40 ezer vendégággyal rendelkeznek.

Itt a legmagasabb Németországban az egy lakosra jutó éttermek száma is, ebből 200 van a szigeten, átlagosan 50 Euro/fő egy vacsora ára, de nem ritka a 150-200 eurós ajánlat sem.

A sylti klímát is egy champagne-hoz hasonlítják, különleges, zamatos, tényleg, harapni lehet a frissességet. Ennek az egyik oka, hogy sehol egy ipari létesítmény, csak a tenger és a dűnék sós illatát érezni.

A friss levegőt még az északi szélességi fok is magyarázza, egy magasságban vagyunk Dél-Alaszkával vagy épp a szibériai Omszk városával.

Az utolsó listi rákhalász

Már írtam korábban a listi kikötőben kapható garnélákról, most egy kicsit részletesebben bemutatom az utolsó listi rákhalászt.

Paul Walter hetente kétszer megy ki Tümmler nevű hajójával éjszaka hálóval rákokat halászni. A 8,52 m hosszú 2,8 m széles hajóját 1978-ban vásárolta, azóta szelik együtt a sylti hullámokat.

Ha vállalkozó kedvű turista akad, akkor egyszerre két személyt visz ki magával az éjszakai halászatra. Hajnali háromkor kel útra, mire a slyti kisváros, List ébredezni kezd, már vissza is térnek a zsákmányával.

Egy hat méter széles, tíz méter hosszú hálót ereszt a vízbe a fedélzetről, kb. 16 méter mélyre, és lassan 1,7 csomóval-kb. 3 km/h-val halad kelet felé. Azért éjszaka halászik, mert a nappali fényben a krabbenek észrevennék a hálót és kiugrálnának belőle.

Hajnalban a tengerről nézi a napfelkeltét, amikor a horizont a fekete sötétségből egyszer csak átvált mélykékre, majd megjelenik a napkorong.

Nagyjából egy órát van a vízben a hálója, közben fel is forralja a fedélzeten egy üstben azt a vizet, amiben a rákokat megfőzi.

És mikor jó az éjszakai fogás? Amikor 50 kg-nyi krabben kerül a hálóba, amit aztán majd a listi kikötőben árul az éhes turistáknak, helyieknek, éttermeseknek. Ha matekozunk kicsit, akkor a bevétele sem rossz, fél kg főzött krabben 6 Euro.

Paul a krabbenhalászatot a tánchoz hasonlítja. Nem könnyű, de könnyen megtanulható.

Az öreg rákhalász szerint az emberek lusták, és szívesebben veszik a pucolt, mirelit garnélát, amit aztán fokhagymaszószban megpárolnak. Pedig a krabben-pucolás sem bonyolult, és minden vevőjének megtanítja, hogyan kell, addig meg sem kapjuk a kifizetett csomagot, míg egyedül nem boldogulunk a rákszelvényekkel.

A fejtől a harmadik szelvénynél kell 2mm-t előre majd hátra fordítani, majd először a farokrészt lehúzni, aztán a fejét. És ennyi. Fűszerezni felesleges, elnyomja az igazi ízt.

Bár én több módon próbáltam már, mindennel finom. Önmagában, fokhagymával, paradicsommal, rozmaringgal.

Mivel minden kedden és pénteken lehet a kikötőben új adagot vásárolni, lehet kísérletezni is az ízekkel.

Madárszigetek

List közelében két kisebb sziget van, ahol több ezer vízimadár pihen.

Mostanában minden napsütéses órát ki kell használni, az ősz legbiztosabb jele, hogy minden nap szakad az eső, és feltámad a szél, de szerencsére egyik percről a másikra aztán kisüt a nap,na, ilyenkor kell elindulni kirándulni.

A madárszigetek-Insel Uthörn, Lister Nehrung- a fokozottan védett természetvédelmi területekhez tartoznak. 

Sem hajókkal, csónakokkal, sem apálykor gyalog nem lehet a közelükbe menni, a szárazföld szélén egy bicikliút szélességű ösvényt építettek az 1930-as években, innét lehet gyalogosan vagy bicikliről nézelődni, távcsövezni, fotózni.

Megszámlálhatatlan vízimadár, sirályfélék, vadludak, kibicek pihennek, majd röppennek fel egyszerre. Csak a szárnyuk suhogását meg a tenger morajlását lehet ilyenkor hallani.

Aztán valamin összevesznek a madárcsapatok és óriási hangzavart csapnak, rikácsolnak, krákognak.

Padokon üldögélve lehet feltöltődni, hátunk mögött a dűnék a birkanyájakkal, előttünk a tenger, a kicsi szigetek és a rengeteg madár.

Hallani a szél változatos hangjátékát, morajlik a hullámokkal, aztán süvít egy kicsit a víz felett, majd lelassul a dűnéket szegélyező vadrózsabokrokban, fűcsomókban.

A szemünkkel fel sem fogjuk a kékség ezernyi árnyalatát, a zöld százféle mélységét és még fókát is látni vélek a messzeségben.

Annyi csoda van előttem, fel sem fogom.

Sylt csak egy apró sziget, mégis minden nap tud új varázslatot mutatni nekünk.

Krabben, avagy a sylt rákok

A Listi kikötőben  minden kedden és pénteken lehet friss, főzött koktélrákokat venni egy helyi halásztól.

Paul’s Krabben-hirdeti a felirat a kis halászhajón és a bódén is. Paul 90 éves, de én csak hatvannak gondoltam, biztos a sós levegő konzerválja és tartja fitten. 

A mai napig kimegy a tengerre, és halászik.

Szerinte a krabben akkor a legfinomabb, ha a sós tengervízben megfőzi, és nem ízesíti semmivel. Mintha mogyorót majszolnának vagy chipset, úgy eszik a turisták is zacskóból a finom falatokat.

Paul megtanít arra, hogy a rákot a fejétől a harmadik szelvénynél kell megtörni, 2 mm-t előre, 2 mm-t hátra kell mozdítani a páncélt, majd a farokrésznél kell meghúzni, és egyből kicsúszik a finom husi, amit egyből bekaphatsz.

Vettem is ma fél kg pucolatlan falatkát, pár tésztavacsihoz elég is lesz nekünk.

Egy részéből most készítettem aszalt paradicsommal bolondított tésztát, a többi pedig a fagyasztóban várja a sorsát.

Ha szeretnéd nyomon követni, mi mindent sütők-főzök Sylten, akkor kattints a Szilvaszemmel a világ oldalamra.

A paradicsomos rákos tészta receptjét itt olvashatod.

Vándordűnék

Tényleg vándorolnak a dűnék? Mit is jelent ez?

Listen több helyre ki van írva, hogy Wanderndünen, vagyis vándor dűnék. De hogy vándorolnak, és hova? Hiszen növények vannak a homokon, meg házak a közelben.

Pedig ezek a homokdűnék igen is vándorolnak, mozognak, több tízezer éve. A szél felkapja a homokszemcséket és viszi is tovább.
A középkorban hiába próbálták a dán királynak megírni a helyi parasztok, hogy nem tudnak földet művelni, mert a szél elfújja azt, az adókat nekik is fizetni kellett.

Mára három hatalmas dűnét hagytak meg a természetvédelmi területen, hogy a saját útjukat járják, ezek összesen kb. ezer méter hosszúak és 32 m magasak.

Thomass Mann még sétálgathatott köztük, nekünk már csak messziről lehet gyönyörködni a Szaharát idéző homokban.
A parti kisebb dűnéknél mi is érezhetjük, mekkora erő rejlik a természetben, milyen erős egy-egy homokszemcse, ha azt a hatvan kilometer per órás szél csapja a vádlidnak. Az egyik oldalon hatalmas hullámok, a másik oldalon örvénylő homok, az ember ilyenkor kisebb, bármelyik homokszemcsénél.

A dűnék oldala ugyanolyan hullámos, mint a víz, a tetejükön, oldalukon fűfélék, a szigeten beljebb pedig vadrózsabokrok. Ezekkel kötötték meg a 19. század végén az itt lakók a homokot, hogy ne veszélyeztesse a házaikat, falvaikat.

Ma már műholdfelvételeken tudják nézni, milyen irányú és mértékű a dűnék elmozdulása.

A szél a szigeten nyugatról fúj, így a kisebb dűnék nyugatról keletre vándorolnak, és egyszer csak eltűnnek a tengerben.

Ha  valaki le akarja modellezni, hogyan lesz egy harminc méteres fal egyetlen apró homokszemcséből, akkor egy kődarabra vagy kiálló gyökérre tegyen homokot, és lassan fújja rá a többit. Aprólékosan építkezik a természet is, minden egyes szemcsét külön hord rá a dűnékre a szél a tenger felől.

A növényzet a dűnék szélmentes oldalán kezd kialakulni, egy apró fűmag is idekerül valahonnét, és máris megkapaszkodik a talajban.

Mesebeli díszlet épül, de ez a valóság. Kék, zöld, homokszín.

Ezernyi árnyalatban, minden napszakban másképp pompázik.

A legészakibb csücskön

Ellenbogen a sziget és egyben Németország legészakibb része. Átlátni Dániába, a vízben fókák úszkálnak, ami utal a hőmérsékletére. Persze, fókát fotózni nem egyszerű, amire előveszem a fényképezőt, addigra a víz alatt vannak újra.

Vagy egy keskeny, fizetős úton lehet eljutni a sylti Ellenbogenbe, vagy gyalog.

Autóval sokkal kevesebbet látni, ezért esett a választásunk egy kb. 2 órásra saccolt kirándulás mellett. Jóval több lett, a homokban, a szélben nem lehet úgy haladni, ahogy egy aszfaltos úton.

Itt jelezném, hogy a filmekben gyakran mutatott tengerparti homokban egymáshoz rohanó, könnyedén libbenő szereplők a képzelet szüleményei, a valóságban ugyanis vagy elsüllyedsz a száraz homokban, ami jó esetben forró a naptól, vagy cuppogsz a még hullámoktól nedves parti részen. Átmenet nincs, könnyed mozdulatsor sincs.

Ha pedig a szél is fúj, akkor néha úgy érezni, hogy minden lépéssel az életünkért küzdünk az örvénylő homokszemek között.

A víz is tartogatott meglepetéseket, míg hosszú percekig csak a bokámat nyaldosta egy-egy hullám, olyan váratlanul terített be derékig aztán, hogy mukkanni se volt erőm. Persze, hogy a feltűrt szárú farmer csurom víz lett, ráadásul a sótól és a ráragadó homokszemcséktől egyre nehezebb.

A dűnék mögött világítótornyok jelzik a hajósoknak az utat, ezek elég kicsikék ahhoz képest, mint amire számítottam. A dűnék között nyulak, birkák és persze kiránduló emberek.

Ez a félsziget a kytosok és szörfösök kedvelt helye, legalább 60 km/órás szellő lengedez errefelé. A nyugati oldalon fürödni sem lehet, annyira kiszámíthatatlan lehet a partszakasz.

A húsz fokot is jóval kevesebbnek érezni, simán polárpulcsiban és pufimellényben gyalogoltam, fejemen kapucnival. Ez az esőben is jól jött, mert a szél nem fújt ki minden felhőt a fejünk felől, jól bőrig is áztunk, nem volt hova beállni a zápor elől.

Ellenbogen ma magántulajdonban van, először az 1200-as években említik az oklevelek, a dán királyság része volt.

1923-tól természetvédelmi terület, hogy ez a legészakibb csücsök eredeti pompájában maradhasson az unokáink számára is. És valóban, a túrázók itt nem szemetelnek, nem borítják az árokba a maradékokat, csak a bárány és nyúlbogyók veszélyesek, amibe nem jó belelépni.

Ellenbogenben egymást váltja a tenger, a sivatag és a pompázó zöld legelők, a felhők összeérnek a kék vízzel, a homokszemcsék őrült táncot járnak, a fókák a vízből, a birkák pedig a vadrózsabokrok közül nézik értetlenül az embereket, mit is keresnek errefelé.

Én tudom a titkot. A nyugalmat keresik. Hogy csak a szél és a víz hangját hallják, hogy érezzék a porszemek erejét, hogy egy-egy lekerekített kavicsot zsebre rakva magukkal vigyék ezt a hangulatot.